Jóbarátok
Sándorunk bárhol köp a magasba, egy Lipcsei valahogy mindig alászalad.
Már csak hónapok kérdése, és ebből a nádasból fogunk kihajózni a saját építésű katamaránunkkal, hogy - hódolva idéntől elsajátítani tervezett hobbimnak - halat fogjunk a Balaton közepén.
A-KA-ROM!!
(Source: bombmen)
Elhatároztam, h nem foglalkozom a bírókkal. Ezen az elhatározásomon ennek a mocskos csalónak a kedvéért sem változtatok. —
A Mágus a nem nyilatkozásban volt verhetetlen, amellett persze a bírókkal is rendszeresen nem foglalkozott. Kb. minden vereség után.
(via rostas70)
Egerben egy Eger-MTK után kit is kergetett meg?
(Source: rolloszemete, via rostas70)
De az alternativitás csak akkor kedves az alternatívoknak, ha úgy alternatív.
Azért vicces lett volna, ha akkoriban (amikor odajártunk) az AKG nem úgy alternatív, hanem dörnerien.
(Source: juztuady)
ez amugy hogy keszul? ugye nem egyenkent csomozzak szorgos kis kezek? (Taken with picplz in Budapest, Hungary.)
2007. szeptember 8-án, szombaton 16:30-kor felcsendült a Honvéd induló… Tizenegynéhány piros-feketébe öltözött lány melegítés után felsorakozott az alapvonal mellé, hogy megmérkőzzön a narancs-fekete szerelésben játszó Fidelitas Elnökséggel.
A felvonulás, a köszöntés és a Fidelitas pólók átadása után az Elnökség csatakiáltásával kezdődhetett is a nagy mérkőzés. Lassú puhatolózással indult a találkozó, az Elnökség átadta a területet, amit a Budapest Honvéd játékosai ki is használtak. Az első tíz perc komolyabb helyzet nélkül, kemény mezőnyjátékkal telt el. A mérkőzés képe akkor kezdett el változni, amikor Szijjártó Peti a védelem tengelyéből a középpályára zárkózott fel, Zsiga és Wildner mögé. Remek kényszerítők és kihagyott elnökségi ziccerek jellemezték a mérkőzés ezen szakaszát. A Honvéd beszorult és kontra-játékra helyezkedett be, de ennek meglett a böjtje: Zsiga villámgyors lefordulása és Wildner kapáslövése után már 2:0 állt az eredményjelzőn. A Honvéd próbált frissíteni sorcserével, az Elnökség pedig Ágh és Csepreghy bejövetelével inkább a védekezésre helyezte a hangsúlyt. Az utolsó percekben nyomtak a piros-feketék, de egy gyors ellentámadás végén Szijjártó kilőtte a hosszú sarkot, ezzel megadva a kegyelemdöfést (3:0).
A mérkőzés alapján teljesen megérdemelt elnökségi siker született, habár a három gólos különbség soknak tűnik. A Honvéd kissé visszafogottan, de keményen játszott, az Elnökség pedig ezt a diadalt a csapategységének és az összeszokottságának köszönheti.
—
Fidelitas Elnökség - Budapest Honvéd
A Kispest saját 911-e 2007-ben volt, amikor a Fidelitas Szijjártó Péter remek játékával 3-0-ra alázta le csapatunkat.
a windu mester melletti szakállas elsőre nem volt egyértelmű
(Source: martorta)
ezeket amúgy én nem tudom megunni
(Source: ty-fighter)
ennek amúgy nincs semmi értelme
mellékesen (Taken with picplz at otthon @ pára in Budapest, Hungary.)
nagyfater papírjai között találtam. lojalitás évtizedek óta.
Azaz huszonkilencet kell aludni és kezdődik!
nagymamám, szül. Guzmán Bromélia (Taken with picplz at Obi in Budapest, Hungary.)
ha addig nem megyünk csődbe, jó úton igyekszünk vissza az NB I-be. ott a helyünk
ugye-ugye, alig van felemelőbb, mint munkanapon kétszer másfél órát fagyoskodni felkészülési meccseken, forró teát inni, bambulni ki a fejünkből, ugrálni, mert áthűlt a rettenet hideg kövezeten a cipőtalpunk, majd fájósra fagyott végtagokkal nyüszítve lépdelni a buszmegállóig, hogy hazavigyen, felengedjünk, forró leves, de vajon mikor lesz a következő?
aki ezt nem érti, annak jó a barcelona is.