na kérem, megvolt ez is, Galla hangja egy cseppet sem jobb vagy rosszabb, mint a régi felvételeken, sajna túl sokat szövegelt (és semmi új poént nem mondott), de a dalok mindezt feledtették, volt Kötöde, Béla, Brékó, ezzel körülbelül ki is merítettem azon slágerek körét, amit ismertem, a zenekar sem volt rossz, egyedül az új Padödő lemez promotálása nem kellett volna (két számot is eljátszottak róla, ti. Galla írta rá az összes dalt, főleg a második, a Pók van a kádban című volt különösen fájdalmas), viszont ennek jó ellensúlyaként eljátszotta zenekarral a Dallaszt is, na az nem volt semmi. Viszont a koncert fájón rövid volt, a ráadásban is csak már játszott dalok szerepeltek.
(Emellett már szinte bizonyosan tudom, amit eddig is sejtettem, hogy kicsoda is cikoria in real.)
Tényleg? Nekem sejtésem sincs :) (Ismerlek?)
Te voltál az, aki mögöttünk állva szinkrontolmácsolta angolul a koncertet? Mert, akkor maxibocsi, hogy kiröhögtük a szituációt.